A karácsonyi sonkához többféle köretet is szoktak készíteni a finnek. Lássunk két olyan receptet ezek közül, ami hagyományosnak mondható a finn terítéken:

Rakott krumpli finn módra (Imelletty perunalaatikko)

Hozzávalók:

2 kg. burgonya

5 evőkanál liszt

½ liter tej

1 evőkanál juharszirup

50 g vaj

A burgonyát mossuk meg, aztán főzzük héjastól puhára. A megfőtt burgonyát megpucoljuk, majd péppé varázsoljuk. Tegyük hozzá a lisztet és csomómentesen keverjük el. Takarjuk le egy textillel és hagyjuk állni 5-6 órát. Tegyük hozzá a vajat, a szirupot, a sót és a tejet, majd keverjük össze. Tegyük bele egy kivajazott edénybe és 150 C°-on, 2-3 óráig süssük.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Karalábépüré (Lanttulaatikko)

 

2-3 db karalábé

4 dl víz

1 teáskanál só

1 kis vaj

1 dl liszt

2 dl tejszín

½ teáskanál gyömbér

½ teáskanál fehérbors

1-2 db tojás

2 evőkanál juharszirup

Pucolja meg a karalábét, majd főzze 20 percig fűszerezett vízben. Mikor megfőtt a karalábé törjük össze és keverjük össze a vajjal. A levet, melyet a főzéskor kaptunk, keverjük a pépes karalábéhoz (Kb. 4 dl-t).

Keverjük össze a lisztet és a tejszínt, majd adjuk hozzá a már eddig elkészített karalábépéphez. Ízesítsük gyömbérrel, fehér borssal, sziruppal és tojással.

Az összekevert masszát tegyük a kivajazott edénybe, a tetejét szórjuk meg liszttel és tegyünk rá kis vajgombócokat. Közben készítse elő az edényt, rakja bele a pépessé feldolgozott karalábé masszát, majd tegye be a sütőbe.

Tegyük be a 200 C°-ra felmelegített sütőbe és másfél órát hagyjuk sülni, majd vegyük le a hőfokot 150 C°-ra és még fél órát így süssük.

A bejegyzés trackback címe:

https://suomidesign.blog.hu/api/trackback/id/tr33477918

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása